Elfelejtett azonosító

Kezdőlap

Keresés az oldalon

Jásztelek képviselő testülete

Jásztelek

Weboldal

A település első említése 1449-ből való, ahol Mihaltelke néven találjuk. Lazarus-diák 1528-as térképén ugyancsak Miháltelek néven olvashatjuk. A későbbiekben Mihál telki /1550/, Jász-Mihály Teleke /1699/, Jász-Miháytelek /1852/, Jásztelek /1901/.

A helyi hagyomány szerint a falu eredetileg Füged halomnál volt, de a török időkben egy Bak Mihály nevű pásztorember vízhiány miatt a Zagyva mellé terelte nyáját és ő alapította a falut. Jásztelek keletkezése minden valószínűség szerint 1433 és 1449 közé tehető, azt viszont nem lehet tudni pontosan, hogy jászok voltak-e telepítői. 1499-ben Hunyadi János Barthalyos Imre tulajdonába adta a falut, majd később a Pethe család birtokolta. A XVI. század közepétől már egyértelműen, mint jász jogú település szerepel. A redemptióban 74 gazda vett részt. Ebben az időben a legszegényebb falu a Jászságban, s ennek tudható be, hogy az egyetlen település volt, amely saját határán kívül nem váltott meg kiskunsági pusztát. A redemptiót követő gazdasági fellendülés Jásztelekre is fejlesztöleg hatott, 1787-ben már 200 háza állott 1290 lakossal.

Jásztelek sohasem szerzett magának városi rangot, 1876-ban az új közigazgatási rendszerbe, mint nagyközség lépett be.
Adatvédelmi elvek | Moderálási elvek | Rendszerismertető | Impresszum | Kapcsolat | Created by Art Legion
Page load time: 0.618972 | Megtekintett oldalak száma: 50